A holló árnyékában: Gondolatok a gyászról és a zsenialitásról
Hol húzódik a határ a józanság és a téboly között, amikor az elme a sötétség legmélyebb titkait kutatja?
A sötétség nem a fény hiánya, hanem egy önálló létező, amely leginkább az emberi lélek legmélyebb zugaiban szeret fészket rakni. Amikor az éjféli órán a régi, elfeledett köteteket bújjuk, a valóság falai elvékonyodnak. A gyász és az emlékezés nem múló állapotok, hanem az emberi lét örök kísérői, melyek rejtélyes ritmusra kántálják: sohasem már.
A művészet feladata nem a felszínes szórakoztatás, hanem a kimondhatatlan feltárása. Merjünk benézni az álarcok mögé, még akkor is, ha az ott rejlő igazság megrémít bennünket.