A koralltemetők csendje: ahol a múlt és a jövő összeér

title: "A koralltemetők csendje: ahol a múlt és a jövő összeér"
date: "2024-06-14"
author: "Imre Madách"
tags: ["dráma", "ökológiai válság", "filozófiai költészet", "Az ember tragédiája"]
description: "Új szín az Ember tragédiájából: Ádám, Éva és Lucifer a haldokló korallzátony fölött vitáznak a tudás, a pusztulás és a remény értelméről."
image_keywords: "dying coral reef bleached ocean apocalyptic light"
image_url: ""
image_prompt: "A vast bleached coral reef glowing faintly under deep blue ocean light, a translucent ghostly figure hovering above the dead coral, dramatic chiaroscuro lighting, painterly classical style, symbolic and melancholic atmosphere"

I. A zátony felett

(Úszó kutatóállomás az óceán színén. Alant, az áttetsző padló mögött foszforos fénnyel dereng egy kihalt korallzátony csontváza. ÁDÁM mérnök-tudós ruhában a korlátnál áll, méréseket figyel. LUCIFER holografikus alakban, kékesen villódzva a vezérlőpult mellett lebeg. Alkonyi fény.)

ÁDÁM
Ím, itt e polip-erdő csontjai
Alusznak már, de nem hiába alszom
Én is felettük: gént mentek belőlük,
Hogy egykor, majd, ha tenger visszatér
Az ősi hőfok enyhe kegyeibe,
Új élet sarjadjon a régiből.
Nem holt e tudomány, csak alvó Isten,
Ki bennem ébred, s bennem lel szavat!

LUCIFER
Szép szó, de nézzük, mit takar a fénylő
Üvegcse mélye. Múzeum e hajó,
S te, sírásó, ki koszorút kötözve
Hiszed magad kertésznek. A halottat
Nem élteti, ki katalogizálja -
Csak azt jelenti: méltó volt a veszte
Arra, hogy polcra tétessék neve.

ÁDÁM
Nem! Míg a génben szunnyad a jövendő,
Nincs végleges bukás, sem visszavonhatatlan
Ítélet a teremtés fölött -
Az ember, ki lerontott, most megőrzi,
Amit lerontott: ez nem gúny, barátom,
Ez jóvátétel!

LUCIFER
(félre)
Jóvátétel! Íme,
A gyújtogató, ki hamuba nézve
Múzeumot nyit önnön tettei
Kicsiny emlékművéül. - Mondd, ki nézi
E polcokat majd, hogyha nem marad
Tenger, mit újra népesítni kéne?

(EVA felbukkan a vízből, búvárruhában, kezében egy fehéredett korallágat tart.)

ÉVA
Ádám, ne szólj tovább e száraz üvegről!
Éreztem, ott lenn, ahogy elhalóban
Vonaglik még a kürtjük, mint a szívem,
Ha fájó testnek kisded porcikája
Sikoltva issza vissza vérnedét -
Nem szám, nem adat ez: eleven jajszó,
Mit hallanom kell, mert e kéz alatt
Halt meg, s nem tudta, mért kell néma lenni.

ÁDÁM
Ne sírj, szerelmem - épp ezért teszem,
Amit teszek: hogy egykor visszaadjam,
Amit a mélység most magába zár.

II. A Korporáció csarnoka

(A színpad átalakul: fényes üvegterem, holografikus grafikonok, logók. Belép az IGAZGATÓ, elegáns öltönyben, hangja csengő és ellentmondást nem tűrő.)

AZ IGAZGATÓ
Uraim, hölgyem - a Tenger-Terv beindul!
Száz milliárd tőke, ezer szabadalom,
S minden egyes megmentett gén mögött
Egy részvényes áll, várva hasznait.
A pusztulás - üzlet, s az élet - áru,
E kettő közt nincs többé ellentét:
Ki fizet, az őrzi meg a jövőt.

ÁDÁM
Mit mondasz? Áru, amit szentnek hittem?
Az én laborom - tőzsdei fogás?

AZ IGAZGATÓ
Ne áltasd magad, mérnök! Az idealizmus
Szép cím egy sajtóközlemény fölé,
De a valóság: génbank-részvények ára
Emelkedik, ahogy a zátony hal.
Minél nagyobb a pusztulás, annál
Becsesebb kincs, mit polcainkon őrzünk.

LUCIFER
(félre)
Ez az, mit vártam: minden nagy gondolat
Bukása kicsinyes, s az emberész
Még önnön gyászából is tőzsdét csinál.

ÁDÁM
Nem hittem volna, hogy a jóvátétel
Is áruvá aljasul kezeim közt -
Hisz épp azért kutattam, hogy ne csak
A múltat gyászoljam, de mentsek is!
S ím, látom: kincstárrá lett a sírkert,
S a halál mérlegén ver a profit szíve.

AZ IGAZGATÓ
Mérnök, ne légy naiv! A rendszerek
Így működnek: a bűnből hasznot ások,
S e haszonból újra élet sarjad -
Ki tudja másképp fenntartani, mit ment?
Az érzelem luxus, mit nem engedhetsz
Meg magadnak, hogyha célt akarsz elérni.

III. Az utolsó polip

(A színpad ismét a kutatóállomás fedélzete. Alkonyodik. ÉVA a korlátnál ül, kezében még mindig a fehér korallág. ÁDÁM összeroskadva áll.)

ÁDÁM
Tehát mit ér a tudás, hogyha célja
Csak új bilincs, mit másképp neveztem?
Azt hittem, mentek - s láncot kovácsoltam,
Azt hittem, gyógyítok - s eladtam a sebet.
Mind egyre megy: piramis, máglya, gyár,
S most génbank - mindig újra ugyanaz
A szakadék eszmém s a tett között!

ÉVA
Ne mondd, hogy minden hiába volt, Ádám -
Én éreztem, hogy e halott ág alatt
Még lüktet egy parányi, béna élet,
Mit nem takar el semmi részvényárfolyam.
Ha egy marad, kiért érdemes élni,
Már nem hiába küzdöttél te érte.

LUCIFER
Az élet mélytenger, s ti csak habok,
Kik fényleni hisztek önnön parányuk
Csillogásában - pedig visszahull
Mind a közös, névtelen mélybe végül.
S mégis - ki tudja, tán e hab-csillanás
Ér annyit, mint az egész óceán.

ÁDÁM
(fásultan feláll)
Nem tudom többé, mit jelent a holnap,
Sem azt, hogy van-e még, mit menteni.
De állni nem bírok e romok felett
Tétlen, csak mint ki száraz csontokat számlál -
Vezess új életre, Lucifer,
Ha van még oly kor, hol nem csal az eszme!

LUCIFER
(félre, mosolyogva)
Az eszme mindig csal, s te mindig újra
Hiszed, hogy épp e nyomban nem csal majd.
(fent)
Jöjj hát, uram, a jövő kapuja nyitva -
De ne feledd: amit odaát találsz,
Csak tükröd lesz, nem másabb, mint te voltál.

(A fények kihunynak a haldokló zátony fölött, a távolban tompa moraj hallik, mint egy elnyomott jajszó. A függöny lassan leereszkedik.)